2014. június 29., vasárnap

Sajnálom

Sziasztok. Igen, észrevehettétek, hogy már hónapok óta nincs új rész. Ennek az az oka, hogy nem volt ihletem és időm sem, de leginkább az első volt a fő ok. Ezért úgy döntöttem véglegesen bezárom. Nagyon sajnálom, de ezt a blogot már nem tudom tovább írni. Viszont aki szerette amit írok vagy csak blogot akar olvasni az nézzen be a tegnap nyílt félig Zayn Malik félig pedig Tom Beck-es blogomba. Már fent a prológus is ----- Pretense

2014. március 1., szombat

11. fejezet

Sziasztok. Először is nagyon sajnálom a több, mint 1 hónapos késést, de minden közbejött: Farsang, Suli, és a Betegség. Fhúú nagyon nagyon köszönöm a több mint 10000 oldalmegjelenítést, és az 55 feliratkozót. Szuperek vagytok. Nos meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. Ne feledjétek negatív és pozitív komikat is elfogadok. Jó olvasást!

Gitta

- Kérem nézze meg még egyszer! - mondtam kétségbeesve a nőnek.
- Sajnálom, de mint már mondtam pár perce felszállt. - közölte a nő. Nagyon rosszul esett amit hallottam. Marcel elment, és a levél alapján soha nem jön vissza. Mind miattam, és a barom öcsém miatt. Nagyon mérges voltam, és egyben csalódott. Nem tudtam mihez kezdjek, de jelen helyzetben visszamegyek a munkahelyemre. Amikor lejár a műszakom, elmegyek Harry-hez, és megpróbálom megbeszélni vele ezt a dolgot. Talán észhez tér, hogy a bunkósága miatt Marcel elment, és erről részben ő tehet.


* Marcel szemszöge * 

Felszálltam. New York - ot most már tényleg elhagyom, és elfelejtem az itt történteket. Bár nem teljes az örömöm. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért Gemma - tól csak levélben búcsúztam el. De úgy érzem így volt helyes. Ha személyesen mondom el, akkor csak visszatartana, viszont nekem nincs tovább maradni valóm ebben a városban. Másik ok a suli. Az őszi szünet csak egy hetes, nem maradhatok ott hetekig. Még tanulnom is kéne, mert a dolgozatok csak most fognak jönni. Én pedig nem szeretnék rontani a jegyeimen. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, de nagyon fáradt voltam, mivel pár napja csak egy pad volt az " ágyam ", ami nem volt valami kényelmes. Így pár perc után lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

***

- Elnézést. Leszálltunk. - hallottam egy mély női hangot. Megdörzsöltem szemeimet, hogy kitisztuljon látásom. Előttem egy negyvenes éveit járó nő állt, csinos egyenruhában. Mellettem az emberek sorban hagyták el a gépet, így én is feleszméltem és elindultam a kijárat fele. Kint az idő meglehetősen rossz volt. Esett az eső, és fújt a szél, ezért kapucnimat fejemre húztam, és a kabátom cipzárját is feljebb húztam. Megkerestem bőröndöm, majd magam után húzva elindultam, ahova mindig is örömmel mentem, de most az egyszer inkább elkerülném az pedig nem más, mint az otthonom, ahonnan szó nélkül mentem el, csupán egy hülye levél miatt. Pedig a szüleim megbíztak bennem. De, hogy ezek után is megfognak azt kétlem. Ezek a gondolatok cikáztak folyton a fejemben, miközben a víztől tocsogó járdán mentem. Amikor befordultam az utcánkra furcsa érzés fogott el. A lábaim nem akartak tovább menni, de valahogy erőt vettem magamon, és a zuhogó esőben tovább indultam. Az utcában senkit sem lehetett látni. A lámpák fénye halványan világította meg az utat. A véget nem érő utcán megtaláltam házunkat. Nyeltem egy nagyot majd kezemet a kilincsre rakva lenyomtam. A konyhából fény szűrődött ki, ezért arra indultam. Bementem és megálltam. Anya háttal volt, teát csinált magának, majd amikor megfordult egy nagy csörömpölés történt. Leejtette a poharat, és könnyek szöktek a szemébe.
- Marcel?! Kisfiam hát itt vagy. - ölelt át olyan szorosan amennyire csak tudott. - Tudod mennyire aggódtunk érted? Nem esett semmi bajod? - tette fel az újabb kérdéseket, miközben végignézett, nincs - e valami sérülésem. Én nem válaszoltam, csak magam elé bámulva álltam, csurom vizesen. Nem tudtam megszólalni. Még is mit mondhattam volna? Majd ha itt lesz az ideje. Az pedig még nem jött el.
- Menj fürödj le, elég jól megáztál. Nem szeretném ha megfáznál. - adta ki anya az utasításokat, amit én be is tartottam egy szó nélkül. 

Egy pillanatra találkozott tekintetünk, de gyorsan lesütöttem. Szemében láttam a haragot, de a megnyugvás miszerint semmi bajom, és végre itthon vagyok, nagyobb volt, ezért nem üvöltötte le a fejem. Bementem a szobámba, bőröndömet nekitámasztottam a falnak, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ruháimtól szép lassan megváltam, és beálltam a zuhanyzó alá. Óvatosan megnyitottam a csapot, amiből jóleső forró víz jött. Nagyon jól esett, hisz napok óta csak az arcomat érte víz. Testemet a forró víz teljesen átjárta. A kabin ajtaja tiszta pára volt a meleg gőztől. Tusfürdőmből nyomtam egy adagot a kezemre, aztán szétkentem magamon. Mikor a bőröm már jól beitta a tusfürdőt lemostam. A zuhanyzó alól lassan kiléptem. Egy törülközőt magamra tekertem, és a tükör elé álltam. A kép ugyanazt a srácot mutatta. Kinézetre ugyan az, de belülről már nem ezt mondanám. Inkább egy hazug, aki csak úgy otthonról lelépett, és amikor hazaért, annyira nem volt képes, hogy a saját anyjától bocsánatot kérjen. Hát igen ez én vagyok. Visszamentem a szobámba, majd egy laza nadrágot, és egy pólót vettem magamra. Leültem az ágyamra, és azon gondolkodtam mit csináljak. Ki menjek? Bocsánatot kérjek? Vagy majd holnap? Nem tudom. Végül korgó hasam eldöntötte helyettem, úgyhogy kimentem a konyhába. Anya még mindig ott volt, de már nem egyedül. Apa, és a nővérem Becky társaságában. Amikor megláttam őket, megint megálltam, és a padlót pásztáztam. Becky odajött hozzám, és egy gyors öleléssel lerendezte. Apa viszont férfiak módjára csak egy mosolyt küldött felém, amit én nem viszonoztam.
- Marcel! Még is hol voltál napokig? - nézett rám összefont kezekkel a nővérem. Válaszolni most sem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Csak néztem a padlót, ami egyáltalán nem volt érdekes.
- Én... én... sajnálom. - nyögtem ki. - Tudom hatalmas baromságot csináltam, de... sajnálom. - fejeztem be.
- A bocsánatkérésedet elfogadjuk, de azt is mond meg, hogy hol voltál. - szólalt meg apa mély hangján. Na ez az amit nem tudom, hogy magyarázzak meg. Most mondjam meg az igazat? De csak kinevetnének, és el se hinnék nekem. 
- Tudod mennyire aggódtunk érted? Azt hittük elraboltak, vagy valami bajod esett. Szerinted, hogy éltem meg ezeket a napokat? Nagyon nehezen. Napok óta nem is aludtam. - szökött ki anya szeméből egy könny.
- Az igazat szeretnénk Marcel! Nem tudom mi történt veled, de nem ilyen voltál. Bármi is történt mondd el. - szólt rám apa.
- Csak a városban voltam. Sétáltam és körülnéztem. - próbáltam hazudni, de nem volt valami hihető.
- Chh. Ezt még te sem hiszed el. Szerinted hülyék vagyunk? - szólalt fel Becky.
- Marcel! A rendőrök kerestek téged. Többször is átnézték a várost. Ha itt lettél volna, megtaláltunk volna. A másik pedig, hogy akkor minek vittél magaddal bőröndöt?! - emelte fel a hangját apa.
- Sajnálom, ha nem hisztek nekem, de ez az igazság. - mondtam sértődötten, majd otthagytam őket, és visszamentem a szobámba. Elég mérges voltam rájuk, de igazuk is van. Hazudtam, és úgy látszik elég rosszul, de az igazságot nem mondhatom el. Azt még inkább nem hinnék el nekem. Lefeküdtem az ágyamon, majd el is nyomott az álom.

Reggel napsütésre, és korgó hassal ébredtem. Már tegnap este is enni akartam, de a beszélgetés miatt nem mentem ki még egyszer. Ma elhatároztam, hogy elfelejtem az egész dolgot, és kimegyek a parkba. Ott legalább nem köt belém senki. Feltápászkodtam az ágyamból, majd kimentem a konyhába. Kivételesen most senki nem volt ott így gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset, és visszamentem a szobámba. Ott gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, fogat mostam, és indultam a parkba. Mivel ma sokkal jobb idő volt, elég volt egy kabát. Lenyomtam az ajtókilincset, és kiléptem az utcára. Fülhallgatómat a fülembe raktam, és úgy mentem. A park felé közelítve megláttam egy ismerős alakot, aki ezalatt a pár nap alatt el is felejtettem, pedig életem megkeserítője. Ő pedig....

2014. január 21., kedd

10. fejezet

Sziasztok. Megjöttem az újabb résszel, tudom kicsit késve, de itt a félév, és nem igazán volt időm írni. Úristen nagyon szépen köszönöm az 50 feliratkozót *__* . Imádlak titeket. Kicsit szomorú vagyok, amiatt, hogy az előző részhez nem kaptam komikat. Nem tudom miért, de nyugodtan írhattok, akár negatív véleményt is, én elfogadom. Most viszont nincs további mondandóm. Jó olvasást.

Gitta

Telefonom visszaraktam a zsebembe. Kicsit fura, de gyors gondolkozás után, rájöttem, adok még egy esélyt annak, hogy tisztázódjon ez az egész. Tudom, már sokszor megbizonytalanodtam, de ez már tényleg az utolsó esély. Arra gondoltam, hogy elmegyek Harry-hez, és megbeszélem vele ezt a dolgot. Azt akarom, hogy béküljön ki Gemma-val, és ne legyen ennyire bunkó a saját nővérével. Így legalább Gemma is észreveszi, hogy itt vagyok, és legalább valamit csinálni fog. Megfogtam bőröndömet, és elindultam a magas háztömbök között, keresve azt a hotelt, ahol Harry lakott. Mivel csak a hotel nevére emlékeztem, így az utcákon lévő járókelőktől kérdezgettem, hol is van. Sajnos senki sem válaszolt a kérdésemre, mert vagy azt mondták nem tudják, vagy pedig, hogy sietniük kell, és leráztak. Persze nem adtam fel, és tovább kérdezgettem őket. Végre, volt egy rendes ember, aki megmondta. 3km - el arrébb volt. Fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és ő már vitt is a helyszínre. Pár perc alatt odaértünk, kifizettem a taxist, majd bementem az épületbe. Megkértem a nőt aki a pult mögött állt, hogy mondja meg melyik Harry szobája, de alig akarta, mert oda nem mehet akárki be. Végül addig könyörögtem, amíg megengedte. Felmentem a lifttel, és megkerestem a megadott számmal ellátott ajtót. Bekopogtam és vártam.
- Hát te mit keresel itt? - nyitott álmosan ajtót.
- Beszélnünk kéne. - mondtam, és készültem, hogy beljebb megyek.
- Akkor mondjad. - dőlt neki az ajtónak. 
- Úgy gondoltam, hogy bent.
- Felőlem. De gyors legyél. - indult el. Beljebb mentem a lakásban, majd gyors körültekintettem, és belekezdtem a mondandómba.
- Azért jöttem ide, hogy békülj ki Gemma-val. Tudod nagyon rosszul esett neki a tegnapi. Szerinte megváltoztál, és már nem a régi önmagad vagy.- foglaltam össze.
- Most, azért jöttél ide, hogy kioktass engem? - lépett közelebb.
- Nem, csak azt szeretném, hogy kibéküljetek Gemma-val.
- Majd kibékülök, amikor akarok. Neked ehhez semmi közöd. Érted? Semmi. - emelte fel a hangját. 
- Látod erről beszélek. A nővéred, és úgy tekintesz rá, mint egy utolsó senkire. - válaszoltam.
- Most mondtam, hogy ehhez neked semmi közöd. Nem is ismersz engem és Gemma-t, pár napja vagy itt, és már azt hiszed mindent tudsz rólunk. Pedig nagyon nem. Igazából azt sem tudom, mi a francnak jöttél ide? Menjél vissza onnan ahonnan jöttél, és minket hagyj békén. - emelte fel még jobban a hangját, szinte már kiabált, és az ajtóhoz ment. Lefagytam a viselkedésén, és csak álltam egy helyben. Pár perc csend volt a szobában, majd Harry kinyitotta az ajtót.
- Remélem megértetted amit mondtam, úgyhogy húzz haza a bőröndöddel együtt. - fogta meg a bőröndöm, majd az ajtón kívül tette. Én is kimentem az ajtón, de mikor megfordultam, hallottam az ajtócsapódást, amint Harry bevágja utánam. Hát ennyi. Kész vége, mindennek. Én már nem fogok, többször próbálkozni, ez volt az utolsó esély. Ha nem, hát nem. Harry is a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életükből. Ha ennek, így kellett lennie, akkor nehezen, de el kell fogadnom. Lassan sétáltam ki a hotelból. Belemerültem gondolataimba. Már igazán nem foglalkoztam senkivel, csak arra gondoltam, hogy otthon legyek, még ha ennek következményei is lesznek. Végül eszembe jutott, hogy nem mehetek csak úgy el, hogy Gemma - nak nem szólok. Így elővettem egy papírt és egy tollat, és írtam egy búcsúzó levelet. Amikor befejeztem, fogtam egy taxit, és Gemma munkahelyére mentem. Bementem az étterembe, és kerestem egy ott dolgozót. Végül egy 25 év körüli férfi, jött oda hozzám. Én elmondtam, hogy ha Gemma bejön ma dolgozni, adja oda neki a levelet, de csak azt mondja, hogy majd ha a levelet elolvasta rájön. Nem akarom, hogy bármit is mondjon. A levélből úgy is megtudja. Odaadtam a levelet a srácnak, akiről később kiderült Tom a neve. Én elhagytam az éttermet, és a taxiba visszaszálltam. Megmondtam a sofőrnek az úti célom, ami nem más volt, mint a reptér.

A reptéren millió ember várakozott, és olyan nagy hangzavar volt, hogy néha még a saját hangomat sem hallottam. Megvettem a Londonba tartó repülőjegyemet, majd egy üres széken foglaltam helyet. A repülőm, csak másfél óra múlva indul. Az elég sok idő, de nem érdekel, a lényeg, hogy hazamegyek.

* Gemma szemszöge * 

Reggel kicsit álmosan, és nagy lelkiismeret furdalással ébredtem. Tegnap késő estig fent voltam, ugyanis nem tudtam aludni, mert azon kattogott az agyam, hogy mit csináltam rosszul. Harry teljesen megváltozott. Kidobott a kocsijából, és még fel sem hívott, hogy bocsánatot kérjen. Bárha azt várja, hogy hívjam, akkor várhatja, ugyanis én csak elmondtam, hogy biztonsági őr nélkül, nem mászkálhat, csak úgy, mintha egy átlagos srác lenne. Úgyhogy nem én hibáztam. A másik ok amiért nem tudtam aludni, az Marcel volt. Harry miatt ki voltam borulva, és nem is foglalkoztam vele. Így amikor elment, hagytam, és nem mentem utána. Ez az én hibám. Szeretném ha beszélhetnék vele, és bocsánatot kérhetnék. Ez volt az első dolog velem, amikor ennyire kiborultam.

Kiszálltam a puha ágyamból, és elindultam a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem, a hajam szépen kifésültem, és kiengedve hagytam. Ittam egy kávét, majd felvettem a kabátom, és elindultam dolgozni.

Az étteremben már elég sokan voltak. Köszöntem a munkatársaimnak, és beálltam dolgozni. Éppen indultam felvenni a rendeléseket, amikor Tom lép oda hozzám.
- Ez a tiéd. - nyújtott felém egy levelet.
- Nekem? És kitől? - kérdeztem.
- Ma egy srác korán bejött az étterembe, és azt mondta, adjam át neked a levelet, de ne mondjak semmit, mert ha elolvasod a levelet rájössz. - adta oda a levelet.
Gyorsan kikaptam a kezéből, és olvasni kezdtem. 

Szia Gemma!

Tudod sokat gondolkodtam már azon, hogy miért is jöttem egy levél miatt egyenesen ide New York - ba. Ráadásul, úgy, hogy nem is ismerlek titeket. Rájöttem nagy hiba volt. Szerintem elsiettük ezt a dolgot. Úgy gondolom a titok az maradjon titok. Már úgy sem tudnánk bepótolni azokat az éveket. Ti már felnőttek vagytok, én is lassan az leszek, szóval semmi értelme sincsen. Én adtam egy utolsó esélyt magamnak, és elmentem Harry - hez, megbeszélni a dolgokat. Sajnos hiába, mert ő a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életetekből. Ezután már tényleg rájöttem, semmi értelme annak, hogy tovább maradjak New York - ba. Ezért elhatároztam, hogy a ma Londonba induló géppel hazarepülök. A levélben mindent leírtam, úgyhogy nincs több írni valóm. Örülök, hogy megismertelek. Szia.

Amikor elolvastam a levelet ledöbbentem. Nem is tudtam, hogy elfog menni. Én csak azt hittem, valahol a városban kevereg, és átgondolja a dolgokat. Nagyot tévedtem. Fogadni merek, hogy az én hibám is közrejátszott. Nagyon mérges voltam, mint magamra, mint Harry - re. Marcel elment tisztázni a dolgokat ami köztem és az öcsém között volt. Erre Harry elküldi a francba? Hogy lehet ilyen bunkó? Hisz ő repült több száz kilométereket, erre az öcsém fogja és hazaküldi? Úgy látszik valaki nem a Földön él. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, majd feleszméltem. Gyorsan levettem magamról a kötényemet, Tomnak elmondtam, hogy 1 óra és jövök, majd a reptérre siettem. Fél óra múlva megérkeztem, és futottam be a központba. Mindenhol körülnéztem, hátha látom Marcel - t, de a rengetek ember között ez elég nehéz volt. Amikor már feladtam a reményt, odamentem a tudakozóhoz, és megkérdeztem, mikor megy New York- ból, Londonba gép.
- Épp most szállt fel. - nézte meg a nő a számítógépben.