Gitta
Telefonom visszaraktam a zsebembe. Kicsit fura, de gyors gondolkozás után, rájöttem, adok még egy esélyt annak, hogy tisztázódjon ez az egész. Tudom, már sokszor megbizonytalanodtam, de ez már tényleg az utolsó esély. Arra gondoltam, hogy elmegyek Harry-hez, és megbeszélem vele ezt a dolgot. Azt akarom, hogy béküljön ki Gemma-val, és ne legyen ennyire bunkó a saját nővérével. Így legalább Gemma is észreveszi, hogy itt vagyok, és legalább valamit csinálni fog. Megfogtam bőröndömet, és elindultam a magas háztömbök között, keresve azt a hotelt, ahol Harry lakott. Mivel csak a hotel nevére emlékeztem, így az utcákon lévő járókelőktől kérdezgettem, hol is van. Sajnos senki sem válaszolt a kérdésemre, mert vagy azt mondták nem tudják, vagy pedig, hogy sietniük kell, és leráztak. Persze nem adtam fel, és tovább kérdezgettem őket. Végre, volt egy rendes ember, aki megmondta. 3km - el arrébb volt. Fogtam egy taxit, megmondtam a címet, és ő már vitt is a helyszínre. Pár perc alatt odaértünk, kifizettem a taxist, majd bementem az épületbe. Megkértem a nőt aki a pult mögött állt, hogy mondja meg melyik Harry szobája, de alig akarta, mert oda nem mehet akárki be. Végül addig könyörögtem, amíg megengedte. Felmentem a lifttel, és megkerestem a megadott számmal ellátott ajtót. Bekopogtam és vártam.
- Hát te mit keresel itt? - nyitott álmosan ajtót.
- Beszélnünk kéne. - mondtam, és készültem, hogy beljebb megyek.
- Akkor mondjad. - dőlt neki az ajtónak.
- Úgy gondoltam, hogy bent.
- Felőlem. De gyors legyél. - indult el. Beljebb mentem a lakásban, majd gyors körültekintettem, és belekezdtem a mondandómba.
- Azért jöttem ide, hogy békülj ki Gemma-val. Tudod nagyon rosszul esett neki a tegnapi. Szerinte megváltoztál, és már nem a régi önmagad vagy.- foglaltam össze.
- Most, azért jöttél ide, hogy kioktass engem? - lépett közelebb.
- Nem, csak azt szeretném, hogy kibéküljetek Gemma-val.
- Majd kibékülök, amikor akarok. Neked ehhez semmi közöd. Érted? Semmi. - emelte fel a hangját.
- Látod erről beszélek. A nővéred, és úgy tekintesz rá, mint egy utolsó senkire. - válaszoltam.
- Most mondtam, hogy ehhez neked semmi közöd. Nem is ismersz engem és Gemma-t, pár napja vagy itt, és már azt hiszed mindent tudsz rólunk. Pedig nagyon nem. Igazából azt sem tudom, mi a francnak jöttél ide? Menjél vissza onnan ahonnan jöttél, és minket hagyj békén. - emelte fel még jobban a hangját, szinte már kiabált, és az ajtóhoz ment. Lefagytam a viselkedésén, és csak álltam egy helyben. Pár perc csend volt a szobában, majd Harry kinyitotta az ajtót.
- Remélem megértetted amit mondtam, úgyhogy húzz haza a bőröndöddel együtt. - fogta meg a bőröndöm, majd az ajtón kívül tette. Én is kimentem az ajtón, de mikor megfordultam, hallottam az ajtócsapódást, amint Harry bevágja utánam. Hát ennyi. Kész vége, mindennek. Én már nem fogok, többször próbálkozni, ez volt az utolsó esély. Ha nem, hát nem. Harry is a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életükből. Ha ennek, így kellett lennie, akkor nehezen, de el kell fogadnom. Lassan sétáltam ki a hotelból. Belemerültem gondolataimba. Már igazán nem foglalkoztam senkivel, csak arra gondoltam, hogy otthon legyek, még ha ennek következményei is lesznek. Végül eszembe jutott, hogy nem mehetek csak úgy el, hogy Gemma - nak nem szólok. Így elővettem egy papírt és egy tollat, és írtam egy búcsúzó levelet. Amikor befejeztem, fogtam egy taxit, és Gemma munkahelyére mentem. Bementem az étterembe, és kerestem egy ott dolgozót. Végül egy 25 év körüli férfi, jött oda hozzám. Én elmondtam, hogy ha Gemma bejön ma dolgozni, adja oda neki a levelet, de csak azt mondja, hogy majd ha a levelet elolvasta rájön. Nem akarom, hogy bármit is mondjon. A levélből úgy is megtudja. Odaadtam a levelet a srácnak, akiről később kiderült Tom a neve. Én elhagytam az éttermet, és a taxiba visszaszálltam. Megmondtam a sofőrnek az úti célom, ami nem más volt, mint a reptér.
A reptéren millió ember várakozott, és olyan nagy hangzavar volt, hogy néha még a saját hangomat sem hallottam. Megvettem a Londonba tartó repülőjegyemet, majd egy üres széken foglaltam helyet. A repülőm, csak másfél óra múlva indul. Az elég sok idő, de nem érdekel, a lényeg, hogy hazamegyek.
* Gemma szemszöge *
Reggel kicsit álmosan, és nagy lelkiismeret furdalással ébredtem. Tegnap késő estig fent voltam, ugyanis nem tudtam aludni, mert azon kattogott az agyam, hogy mit csináltam rosszul. Harry teljesen megváltozott. Kidobott a kocsijából, és még fel sem hívott, hogy bocsánatot kérjen. Bárha azt várja, hogy hívjam, akkor várhatja, ugyanis én csak elmondtam, hogy biztonsági őr nélkül, nem mászkálhat, csak úgy, mintha egy átlagos srác lenne. Úgyhogy nem én hibáztam. A másik ok amiért nem tudtam aludni, az Marcel volt. Harry miatt ki voltam borulva, és nem is foglalkoztam vele. Így amikor elment, hagytam, és nem mentem utána. Ez az én hibám. Szeretném ha beszélhetnék vele, és bocsánatot kérhetnék. Ez volt az első dolog velem, amikor ennyire kiborultam.
Kiszálltam a puha ágyamból, és elindultam a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem, a hajam szépen kifésültem, és kiengedve hagytam. Ittam egy kávét, majd felvettem a kabátom, és elindultam dolgozni.
Az étteremben már elég sokan voltak. Köszöntem a munkatársaimnak, és beálltam dolgozni. Éppen indultam felvenni a rendeléseket, amikor Tom lép oda hozzám.
- Ez a tiéd. - nyújtott felém egy levelet.
- Nekem? És kitől? - kérdeztem.
- Ma egy srác korán bejött az étterembe, és azt mondta, adjam át neked a levelet, de ne mondjak semmit, mert ha elolvasod a levelet rájössz. - adta oda a levelet.
Gyorsan kikaptam a kezéből, és olvasni kezdtem.
Szia Gemma!
Tudod sokat gondolkodtam már azon, hogy miért is jöttem egy levél miatt egyenesen ide New York - ba. Ráadásul, úgy, hogy nem is ismerlek titeket. Rájöttem nagy hiba volt. Szerintem elsiettük ezt a dolgot. Úgy gondolom a titok az maradjon titok. Már úgy sem tudnánk bepótolni azokat az éveket. Ti már felnőttek vagytok, én is lassan az leszek, szóval semmi értelme sincsen. Én adtam egy utolsó esélyt magamnak, és elmentem Harry - hez, megbeszélni a dolgokat. Sajnos hiába, mert ő a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életetekből. Ezután már tényleg rájöttem, semmi értelme annak, hogy tovább maradjak New York - ba. Ezért elhatároztam, hogy a ma Londonba induló géppel hazarepülök. A levélben mindent leírtam, úgyhogy nincs több írni valóm. Örülök, hogy megismertelek. Szia.
Amikor elolvastam a levelet ledöbbentem. Nem is tudtam, hogy elfog menni. Én csak azt hittem, valahol a városban kevereg, és átgondolja a dolgokat. Nagyot tévedtem. Fogadni merek, hogy az én hibám is közrejátszott. Nagyon mérges voltam, mint magamra, mint Harry - re. Marcel elment tisztázni a dolgokat ami köztem és az öcsém között volt. Erre Harry elküldi a francba? Hogy lehet ilyen bunkó? Hisz ő repült több száz kilométereket, erre az öcsém fogja és hazaküldi? Úgy látszik valaki nem a Földön él. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, majd feleszméltem. Gyorsan levettem magamról a kötényemet, Tomnak elmondtam, hogy 1 óra és jövök, majd a reptérre siettem. Fél óra múlva megérkeztem, és futottam be a központba. Mindenhol körülnéztem, hátha látom Marcel - t, de a rengetek ember között ez elég nehéz volt. Amikor már feladtam a reményt, odamentem a tudakozóhoz, és megkérdeztem, mikor megy New York- ból, Londonba gép.
- Épp most szállt fel. - nézte meg a nő a számítógépben.
- Hát te mit keresel itt? - nyitott álmosan ajtót.
- Beszélnünk kéne. - mondtam, és készültem, hogy beljebb megyek.
- Akkor mondjad. - dőlt neki az ajtónak.
- Úgy gondoltam, hogy bent.
- Felőlem. De gyors legyél. - indult el. Beljebb mentem a lakásban, majd gyors körültekintettem, és belekezdtem a mondandómba.
- Azért jöttem ide, hogy békülj ki Gemma-val. Tudod nagyon rosszul esett neki a tegnapi. Szerinte megváltoztál, és már nem a régi önmagad vagy.- foglaltam össze.
- Most, azért jöttél ide, hogy kioktass engem? - lépett közelebb.
- Nem, csak azt szeretném, hogy kibéküljetek Gemma-val.
- Majd kibékülök, amikor akarok. Neked ehhez semmi közöd. Érted? Semmi. - emelte fel a hangját.
- Látod erről beszélek. A nővéred, és úgy tekintesz rá, mint egy utolsó senkire. - válaszoltam.
- Most mondtam, hogy ehhez neked semmi közöd. Nem is ismersz engem és Gemma-t, pár napja vagy itt, és már azt hiszed mindent tudsz rólunk. Pedig nagyon nem. Igazából azt sem tudom, mi a francnak jöttél ide? Menjél vissza onnan ahonnan jöttél, és minket hagyj békén. - emelte fel még jobban a hangját, szinte már kiabált, és az ajtóhoz ment. Lefagytam a viselkedésén, és csak álltam egy helyben. Pár perc csend volt a szobában, majd Harry kinyitotta az ajtót.
- Remélem megértetted amit mondtam, úgyhogy húzz haza a bőröndöddel együtt. - fogta meg a bőröndöm, majd az ajtón kívül tette. Én is kimentem az ajtón, de mikor megfordultam, hallottam az ajtócsapódást, amint Harry bevágja utánam. Hát ennyi. Kész vége, mindennek. Én már nem fogok, többször próbálkozni, ez volt az utolsó esély. Ha nem, hát nem. Harry is a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életükből. Ha ennek, így kellett lennie, akkor nehezen, de el kell fogadnom. Lassan sétáltam ki a hotelból. Belemerültem gondolataimba. Már igazán nem foglalkoztam senkivel, csak arra gondoltam, hogy otthon legyek, még ha ennek következményei is lesznek. Végül eszembe jutott, hogy nem mehetek csak úgy el, hogy Gemma - nak nem szólok. Így elővettem egy papírt és egy tollat, és írtam egy búcsúzó levelet. Amikor befejeztem, fogtam egy taxit, és Gemma munkahelyére mentem. Bementem az étterembe, és kerestem egy ott dolgozót. Végül egy 25 év körüli férfi, jött oda hozzám. Én elmondtam, hogy ha Gemma bejön ma dolgozni, adja oda neki a levelet, de csak azt mondja, hogy majd ha a levelet elolvasta rájön. Nem akarom, hogy bármit is mondjon. A levélből úgy is megtudja. Odaadtam a levelet a srácnak, akiről később kiderült Tom a neve. Én elhagytam az éttermet, és a taxiba visszaszálltam. Megmondtam a sofőrnek az úti célom, ami nem más volt, mint a reptér.
A reptéren millió ember várakozott, és olyan nagy hangzavar volt, hogy néha még a saját hangomat sem hallottam. Megvettem a Londonba tartó repülőjegyemet, majd egy üres széken foglaltam helyet. A repülőm, csak másfél óra múlva indul. Az elég sok idő, de nem érdekel, a lényeg, hogy hazamegyek.
* Gemma szemszöge *
Reggel kicsit álmosan, és nagy lelkiismeret furdalással ébredtem. Tegnap késő estig fent voltam, ugyanis nem tudtam aludni, mert azon kattogott az agyam, hogy mit csináltam rosszul. Harry teljesen megváltozott. Kidobott a kocsijából, és még fel sem hívott, hogy bocsánatot kérjen. Bárha azt várja, hogy hívjam, akkor várhatja, ugyanis én csak elmondtam, hogy biztonsági őr nélkül, nem mászkálhat, csak úgy, mintha egy átlagos srác lenne. Úgyhogy nem én hibáztam. A másik ok amiért nem tudtam aludni, az Marcel volt. Harry miatt ki voltam borulva, és nem is foglalkoztam vele. Így amikor elment, hagytam, és nem mentem utána. Ez az én hibám. Szeretném ha beszélhetnék vele, és bocsánatot kérhetnék. Ez volt az első dolog velem, amikor ennyire kiborultam.
Kiszálltam a puha ágyamból, és elindultam a fürdőbe. Elvégeztem a reggeli teendőimet, majd felöltöztem, a hajam szépen kifésültem, és kiengedve hagytam. Ittam egy kávét, majd felvettem a kabátom, és elindultam dolgozni.
Az étteremben már elég sokan voltak. Köszöntem a munkatársaimnak, és beálltam dolgozni. Éppen indultam felvenni a rendeléseket, amikor Tom lép oda hozzám.
- Ez a tiéd. - nyújtott felém egy levelet.
- Nekem? És kitől? - kérdeztem.
- Ma egy srác korán bejött az étterembe, és azt mondta, adjam át neked a levelet, de ne mondjak semmit, mert ha elolvasod a levelet rájössz. - adta oda a levelet.
Gyorsan kikaptam a kezéből, és olvasni kezdtem.
Szia Gemma!
Tudod sokat gondolkodtam már azon, hogy miért is jöttem egy levél miatt egyenesen ide New York - ba. Ráadásul, úgy, hogy nem is ismerlek titeket. Rájöttem nagy hiba volt. Szerintem elsiettük ezt a dolgot. Úgy gondolom a titok az maradjon titok. Már úgy sem tudnánk bepótolni azokat az éveket. Ti már felnőttek vagytok, én is lassan az leszek, szóval semmi értelme sincsen. Én adtam egy utolsó esélyt magamnak, és elmentem Harry - hez, megbeszélni a dolgokat. Sajnos hiába, mert ő a tudtomra adta, hogy nem akar látni soha többé, és hogy tűnjek el az életetekből. Ezután már tényleg rájöttem, semmi értelme annak, hogy tovább maradjak New York - ba. Ezért elhatároztam, hogy a ma Londonba induló géppel hazarepülök. A levélben mindent leírtam, úgyhogy nincs több írni valóm. Örülök, hogy megismertelek. Szia.
Amikor elolvastam a levelet ledöbbentem. Nem is tudtam, hogy elfog menni. Én csak azt hittem, valahol a városban kevereg, és átgondolja a dolgokat. Nagyot tévedtem. Fogadni merek, hogy az én hibám is közrejátszott. Nagyon mérges voltam, mint magamra, mint Harry - re. Marcel elment tisztázni a dolgokat ami köztem és az öcsém között volt. Erre Harry elküldi a francba? Hogy lehet ilyen bunkó? Hisz ő repült több száz kilométereket, erre az öcsém fogja és hazaküldi? Úgy látszik valaki nem a Földön él. Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, majd feleszméltem. Gyorsan levettem magamról a kötényemet, Tomnak elmondtam, hogy 1 óra és jövök, majd a reptérre siettem. Fél óra múlva megérkeztem, és futottam be a központba. Mindenhol körülnéztem, hátha látom Marcel - t, de a rengetek ember között ez elég nehéz volt. Amikor már feladtam a reményt, odamentem a tudakozóhoz, és megkérdeztem, mikor megy New York- ból, Londonba gép.
- Épp most szállt fel. - nézte meg a nő a számítógépben.
Siess a kövivel, de nagyon gyorsaaan *-*
VálaszTörlés