2014. március 1., szombat

11. fejezet

Sziasztok. Először is nagyon sajnálom a több, mint 1 hónapos késést, de minden közbejött: Farsang, Suli, és a Betegség. Fhúú nagyon nagyon köszönöm a több mint 10000 oldalmegjelenítést, és az 55 feliratkozót. Szuperek vagytok. Nos meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. Pipáljatok, komizzatok, és iratkozzatok fel. Ne feledjétek negatív és pozitív komikat is elfogadok. Jó olvasást!

Gitta

- Kérem nézze meg még egyszer! - mondtam kétségbeesve a nőnek.
- Sajnálom, de mint már mondtam pár perce felszállt. - közölte a nő. Nagyon rosszul esett amit hallottam. Marcel elment, és a levél alapján soha nem jön vissza. Mind miattam, és a barom öcsém miatt. Nagyon mérges voltam, és egyben csalódott. Nem tudtam mihez kezdjek, de jelen helyzetben visszamegyek a munkahelyemre. Amikor lejár a műszakom, elmegyek Harry-hez, és megpróbálom megbeszélni vele ezt a dolgot. Talán észhez tér, hogy a bunkósága miatt Marcel elment, és erről részben ő tehet.


* Marcel szemszöge * 

Felszálltam. New York - ot most már tényleg elhagyom, és elfelejtem az itt történteket. Bár nem teljes az örömöm. Kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért Gemma - tól csak levélben búcsúztam el. De úgy érzem így volt helyes. Ha személyesen mondom el, akkor csak visszatartana, viszont nekem nincs tovább maradni valóm ebben a városban. Másik ok a suli. Az őszi szünet csak egy hetes, nem maradhatok ott hetekig. Még tanulnom is kéne, mert a dolgozatok csak most fognak jönni. Én pedig nem szeretnék rontani a jegyeimen. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, de nagyon fáradt voltam, mivel pár napja csak egy pad volt az " ágyam ", ami nem volt valami kényelmes. Így pár perc után lehunytam a szemeimet, és elaludtam.

***

- Elnézést. Leszálltunk. - hallottam egy mély női hangot. Megdörzsöltem szemeimet, hogy kitisztuljon látásom. Előttem egy negyvenes éveit járó nő állt, csinos egyenruhában. Mellettem az emberek sorban hagyták el a gépet, így én is feleszméltem és elindultam a kijárat fele. Kint az idő meglehetősen rossz volt. Esett az eső, és fújt a szél, ezért kapucnimat fejemre húztam, és a kabátom cipzárját is feljebb húztam. Megkerestem bőröndöm, majd magam után húzva elindultam, ahova mindig is örömmel mentem, de most az egyszer inkább elkerülném az pedig nem más, mint az otthonom, ahonnan szó nélkül mentem el, csupán egy hülye levél miatt. Pedig a szüleim megbíztak bennem. De, hogy ezek után is megfognak azt kétlem. Ezek a gondolatok cikáztak folyton a fejemben, miközben a víztől tocsogó járdán mentem. Amikor befordultam az utcánkra furcsa érzés fogott el. A lábaim nem akartak tovább menni, de valahogy erőt vettem magamon, és a zuhogó esőben tovább indultam. Az utcában senkit sem lehetett látni. A lámpák fénye halványan világította meg az utat. A véget nem érő utcán megtaláltam házunkat. Nyeltem egy nagyot majd kezemet a kilincsre rakva lenyomtam. A konyhából fény szűrődött ki, ezért arra indultam. Bementem és megálltam. Anya háttal volt, teát csinált magának, majd amikor megfordult egy nagy csörömpölés történt. Leejtette a poharat, és könnyek szöktek a szemébe.
- Marcel?! Kisfiam hát itt vagy. - ölelt át olyan szorosan amennyire csak tudott. - Tudod mennyire aggódtunk érted? Nem esett semmi bajod? - tette fel az újabb kérdéseket, miközben végignézett, nincs - e valami sérülésem. Én nem válaszoltam, csak magam elé bámulva álltam, csurom vizesen. Nem tudtam megszólalni. Még is mit mondhattam volna? Majd ha itt lesz az ideje. Az pedig még nem jött el.
- Menj fürödj le, elég jól megáztál. Nem szeretném ha megfáznál. - adta ki anya az utasításokat, amit én be is tartottam egy szó nélkül. 

Egy pillanatra találkozott tekintetünk, de gyorsan lesütöttem. Szemében láttam a haragot, de a megnyugvás miszerint semmi bajom, és végre itthon vagyok, nagyobb volt, ezért nem üvöltötte le a fejem. Bementem a szobámba, bőröndömet nekitámasztottam a falnak, majd a fürdőszoba felé vettem az irányt. Ruháimtól szép lassan megváltam, és beálltam a zuhanyzó alá. Óvatosan megnyitottam a csapot, amiből jóleső forró víz jött. Nagyon jól esett, hisz napok óta csak az arcomat érte víz. Testemet a forró víz teljesen átjárta. A kabin ajtaja tiszta pára volt a meleg gőztől. Tusfürdőmből nyomtam egy adagot a kezemre, aztán szétkentem magamon. Mikor a bőröm már jól beitta a tusfürdőt lemostam. A zuhanyzó alól lassan kiléptem. Egy törülközőt magamra tekertem, és a tükör elé álltam. A kép ugyanazt a srácot mutatta. Kinézetre ugyan az, de belülről már nem ezt mondanám. Inkább egy hazug, aki csak úgy otthonról lelépett, és amikor hazaért, annyira nem volt képes, hogy a saját anyjától bocsánatot kérjen. Hát igen ez én vagyok. Visszamentem a szobámba, majd egy laza nadrágot, és egy pólót vettem magamra. Leültem az ágyamra, és azon gondolkodtam mit csináljak. Ki menjek? Bocsánatot kérjek? Vagy majd holnap? Nem tudom. Végül korgó hasam eldöntötte helyettem, úgyhogy kimentem a konyhába. Anya még mindig ott volt, de már nem egyedül. Apa, és a nővérem Becky társaságában. Amikor megláttam őket, megint megálltam, és a padlót pásztáztam. Becky odajött hozzám, és egy gyors öleléssel lerendezte. Apa viszont férfiak módjára csak egy mosolyt küldött felém, amit én nem viszonoztam.
- Marcel! Még is hol voltál napokig? - nézett rám összefont kezekkel a nővérem. Válaszolni most sem tudtam. Nem jött ki hang a torkomon. Csak néztem a padlót, ami egyáltalán nem volt érdekes.
- Én... én... sajnálom. - nyögtem ki. - Tudom hatalmas baromságot csináltam, de... sajnálom. - fejeztem be.
- A bocsánatkérésedet elfogadjuk, de azt is mond meg, hogy hol voltál. - szólalt meg apa mély hangján. Na ez az amit nem tudom, hogy magyarázzak meg. Most mondjam meg az igazat? De csak kinevetnének, és el se hinnék nekem. 
- Tudod mennyire aggódtunk érted? Azt hittük elraboltak, vagy valami bajod esett. Szerinted, hogy éltem meg ezeket a napokat? Nagyon nehezen. Napok óta nem is aludtam. - szökött ki anya szeméből egy könny.
- Az igazat szeretnénk Marcel! Nem tudom mi történt veled, de nem ilyen voltál. Bármi is történt mondd el. - szólt rám apa.
- Csak a városban voltam. Sétáltam és körülnéztem. - próbáltam hazudni, de nem volt valami hihető.
- Chh. Ezt még te sem hiszed el. Szerinted hülyék vagyunk? - szólalt fel Becky.
- Marcel! A rendőrök kerestek téged. Többször is átnézték a várost. Ha itt lettél volna, megtaláltunk volna. A másik pedig, hogy akkor minek vittél magaddal bőröndöt?! - emelte fel a hangját apa.
- Sajnálom, ha nem hisztek nekem, de ez az igazság. - mondtam sértődötten, majd otthagytam őket, és visszamentem a szobámba. Elég mérges voltam rájuk, de igazuk is van. Hazudtam, és úgy látszik elég rosszul, de az igazságot nem mondhatom el. Azt még inkább nem hinnék el nekem. Lefeküdtem az ágyamon, majd el is nyomott az álom.

Reggel napsütésre, és korgó hassal ébredtem. Már tegnap este is enni akartam, de a beszélgetés miatt nem mentem ki még egyszer. Ma elhatároztam, hogy elfelejtem az egész dolgot, és kimegyek a parkba. Ott legalább nem köt belém senki. Feltápászkodtam az ágyamból, majd kimentem a konyhába. Kivételesen most senki nem volt ott így gyorsan csináltam magamnak egy szendvicset, és visszamentem a szobámba. Ott gyorsan megreggeliztem, felöltöztem, fogat mostam, és indultam a parkba. Mivel ma sokkal jobb idő volt, elég volt egy kabát. Lenyomtam az ajtókilincset, és kiléptem az utcára. Fülhallgatómat a fülembe raktam, és úgy mentem. A park felé közelítve megláttam egy ismerős alakot, aki ezalatt a pár nap alatt el is felejtettem, pedig életem megkeserítője. Ő pedig....

2 megjegyzés:

  1. Köszönööööm *-* Annyira hiányzott már

    VálaszTörlés
  2. https://www.facebook.com/groups/729164927114155/

    VálaszTörlés